2009. szeptember 17., csütörtök

Első homokozós élményünk


Mostanában Jankával sokat járunk a közeli játszótéren lévő homokozóba. Nem mintha már igazán tudna homokozni, de nagyon élvezi a homokban turkálást, mászkálást. Eddig még mindig csak kettesben voltunk, nem voltak ott mások.


Tegnap viszont az egész homokozó tele volt gyerekkel, és mind nagyobb majdnem 1 évvel, mint az én kicsikém. Kíváncsi voltam mit fog csinálni az új szituációban. Először csak nézte őket, majd irány a homok. Nem ijedős természet (eddig szerencsére), és nagyon barátságos. A maga módján próbált belefolyni ő is a játékba, olyan kis aranyos volt. Na nem azért dícsérem, mert az én kislányom, mert persze néha szörnyen tud viselkedni.


Számomra az igazán új és elképesztő élmény némelyik szülő és gyerek volt. Voltak kislányok, akik nagyon kis kedvesek voltak, némelyik cserfes, a másik csöndes. A két negatív példa közül az egyik egy kisfiú volt, aki minden ok nélkül rácsapott a többiekre, megrúgta őket - ésez volt a szokása anyukája elmondása szerint. Pedig anyuja ott ült mellette, és rászólt, figyelt rá, de nem ért neki semmit. Legalább figyelmeztetett, hogy vigyázzunk a kisfiúvan, mert néha nagyon durva. Ez még hagyján, csak Dani (így hívták) viselkedését furcsáltam.

Amin eléggé leakadtam, hogy volt volt két kislány-testvérek-, és mind a kettő olyan kis undok volt. Nem adtak oda senkinek semmi játékot, pedig nem is az ő játékaik voltak, csak kisajátították. Mikor csak közelebb ment Janka az egyikhez, már felugrott, és gondolom azt hitte el akarja venni a szitáját, a fejére zúdította a benne lévő összes homokot. Mondtam neki, hogy azért nem kellett volna ezt csinálni, nem akarta elvenni. Ezután nemsokkal minden előzmény nélkül a másik lány egy vödör homokot szórt Janka hátára. Na, ezt nem bírtam, rá is szóltam, ő meg minden reakció nélkül arrébb ment, és folytatta a lapátolást. Az anyjuk meg teljes nyugalommal ott ült egy padon, és még arra sem nézett. Beszélgetett egy másik anyukával, mintha nem is lennének a gyerekei a játszótéren. Ez volt számomra a legfelháborítóbb.


Nem tudom teljesen jól értékeltem-e az eseményeket. Vagy kicsit kiakadós lennék? Nem így érzem. De sajnos az a gyanum, hogy nem ez volt az utolsó ilyen élmény, és nem is nagyon tudok ellene tenni.



5 megjegyzés:

mammka írta...

Köszönöm,hogy állandó olvasóm lettél.így én is megtaláltalak Téged.:)

PI írta...

Nem vagy kiakadós!
Sajnos ezeket én is tapasztaltam, amikor játszótérre visszük a gyerekeket.
Sajnos így szocializálódnak ezek a gyerekek.
Ezt látják otthon.
Legalábbis szerintem.
És mi lesz később.

Jandó írta...

Mammka, én is köszönöm. És nagyon szeretlek olvasni.

PI, jó, hogy hasonlóan gondolkodunk erről. De kár, hogy ilyen családok is vannak.

Ducika Ducila írta...

Szia Jandó! Mert egy másik blogban próbálkoztam.... még jó, hogy nem sikerült ott üzenetet hagynom....Khmmm.... Nagyon reménykedem abban, hogy sikerül eljönnöd!

PI írta...

Igen sajnos.