2011. január 26., szerda

Sárkány zöld és szürke

Először mutatom a zöldet, ami nekem legjobban a sárkány színére emlékeztet. Nem mintha láttam volna már igazi sárkányt :), csak valahogyígy képzelem.sötétebb zöld, kicsit csillogó, és talán látszik kicsit a képen, hogy ha színátmenetesnek nem is nevezhető, valamiféle árnyalatkülönbségek teszik érdekessé. Már tetszik, de azért okozott némi fejtörét.
Ki akartam próbálni az italporos fonal festést, ami egyáltalán nem úgy alakult, mint gondoltam. Egyáltalán nem tetszett a színe, ezért beletettem ételfestéket is, többfélét is. Bár nem tudom, hogy ilyet lehet-e, de valamilyen lett. Talán még rosszabb, mint előtte. A tetejében kiderült, hogy az italpor szaga kihozta az allergiámat, így anyukámnál kellett megszárítanom a fonalat. Végül orvosolva a dolgokat kapott egy sötétzöld színt, mai befedte az egészet, szerencsére. Így biztosan egyszeri és megismételhetetlen lett. :) Már készül is belőle valami.



Ez pedig egy egyszínű (bár mégsem teljesen egyforma árnyalatú) szürke lett. Szebb, és kellemesebb szürke, mint a képen, de sehogysem akarta visszaadni az eredeti árnyalatot. Nagyon szeretem a szürkét, szerintem egyáltalán nem unalmas és egyhangú, sőt inkább barátságos, kedves és rengeteg színnel párosítható.


5 megjegyzés:

eszterda írta...

annyira szépek! Ó az a zöld.... amúgy is a kedvencem!

Mesi írta...

Ez a zöld fantasztikus, megérte a sok munkát. Engem a szépen ápolt fűre emlékeztet, látom benne a kis pipitéreket.

Mázsa Viki írta...

Egyre szebbeket alkotsz! Bár újabban a szürkét is nagyon megkedveltem, de az a "sárkányzöld"...Nagyon tetszik!

cskata írta...

Nagyon ügyes vagy,szeretem a fonalaidat!a szürkének szép a fénye,és hát,h ilyen vastag,azt különösen! :)

Jandó írta...

Köszönöm. :)

Eszterda, nekem is a zöld a kedvencem. :)

Mesi, ó, de jó, a fű a kis virágokkal is nagyon kedves. Kellemesebb elképzelni mindenestre, mint a sárkányt.

Mázsa Viki, köszi. Örülök, hogy tetszenek.

Cskata, köszi. A vastag fonalakért én is odavagyok.