2011. január 20., csütörtök

Lila pomponos

Tegnap készültem el ezzel a sapival, Jankának. A sötétlila része még régen készült, a Violinitől vett fonalból. De mivel nem lett elég a sapihoz (a nyakmelegítő miatt), eddig várt arra, hogy kiegészülve az új lila fonallal, be tudjam fejezni. Nekem még sokkal jobban tetszik, mintha csak egysznű lila lenne. A pomponokkal együtt nagyon cuki lett. Ó, és az elejére kapott egy kis lila sálas pingvint.

Ez lett a kedvenc sapim, amit eddig Jankának horgoltam. Örülök, mert Janka is ezen a véleményen van, és alig akarja levenni. Kicsit hosszabbra horgoltam, mint egy normál sapkát, és így kicsit lekonyul a csücske. Na, úgy meg még édibb, és reményeim szerint még jövőre is jó lesz neki.


Sajnos nem sikerült felvéve normális képet készítenem, mert idétlenebbnél idétlenebb képet vágott Janka, vagy elszaladt.

Ha valaki kedvet érez hozzá, nagyon egyszerűen elkészítheti. Horgoltam egy kezdő láncszem sort, amekkora a fejkörfogata. Innen csak körbe-körbe soronként. Egy hosszú cső lett belőle, amit a tetején összevarrtam. A sarkaira pedig pompont tettem. A pompon leírást külön köszönöm Karinának. :)
Nem tudom, hogy ilyenféle sapikat hogy szokás készíteni, de nekem így volt a legegyszerűbb. Sokkal aranyosabb felvéve, mint gondoltam volna.

3 megjegyzés:

Murphy írta...

Szerintem borzasztóan édes ebben a sapiban. Így tökéletes ez a kép, látszik, hogy örömmel hordja. :)

Aledi írta...

Nagyon édi! Szeretem az ilyen sapikat, a kis pompon meg tündéri rajta.

Jandó írta...

Murphy, köszi. Azt hiszem igazad van. :)

Aledi, köszönöm. A pomponért én is oda vagyok. :)