2009. december 21., hétfő

Ajándékok

Szombaton oda is ért a karácsonyi húzogatós ajándékom Rékához (Katbo). Igazán örültem, hogy tetszett neki! Egy táskát készítettem, amin egy hóbagoly nézelődik és egy kis textilképet. A képen a kedvencem a hópehely gombok, amiket eddig őrizgettem, mert még a dédnagymamámé voltak, és vártak a megfelelő helyükre. Külön öröm, hogy Réka is észrevette különlegességüket.


Az én ajándékom is megérkezett még aznap, amit nagyon köszönök Stephaich Erikának. Azt sajnálom, hogy nem tudok róla semmit a néven és címen kívül. De még próbálok nyomozni, legalább e-mail címe lenne. Igazán szép és különleges karácsonyi kis 'kosarat' kaptam tőle, tele finom sütivel és egy kis csillagmanó karácsonyfadíszt.



Emellett készítettem egy táskát, ami szintén karácsonyi ajándék lesz, csak nem tőlem. Egy kedves megrendelőm kérte tőlem, ő ajándékozza majd. Látszatra nem tűl különleges, csak a körülmények, az idő rövidsége és a megfelelő méret. Pár napom maradt csak az elkészítésre, de sikerült, és most izgulunk, hogy időben odaérjen (ami már csak a postán múlik). Amúgy egy notebook szállítója lesz, ezért volt fontos a méret. Se túl kicsi, se túl nagy nem lehetett. Még jó, hogy találtam Janka könyvei között egy pont ekkora méretűt, ahhoz tudtam viszonyítani, és így biztosan jó lett. :)



Majdnem elfelejtette, Hajnocától kaptam még ezt a továbbküldős képeslapot. Köszönöm! Küldöm mindenkinek, aki olvassa ezt a bejegyzést!

3 megjegyzés:

Timi írta...

Szépet kaptál és szépet is adtál. A gombok külön ajándékok lehettek, hogy ilyen sokáig őrizgetted. Kellemes ünnepeket az egész családnak!

t®eb♥®etta írta...

Rékánál már láttam az ajándékot ,amit készítettél.Nagyon tetszik:)


w
ww
www
wwww
I

Kellemes ünnepeket!

Jandó írta...

Köszönöm nektek, és örülök, hogy tetszett amit készítettem. :)A gombokat különösen szerettem, ahogy minden régi dolgot is, főleg, ha valami emlék kötődik hozzájuk.