Ma végre megfoltoztam a paplanom/dunnám/takaróm, nem is tudom minek nevezzem. Már ezer éve halasztgattam, és szegény csak egyre foszlott és foszlott a tetején és az alján. Ott tartott az egész, hogy a foszlásból hatalmas lyukak lettek, már jött ki belőle a bélése. Úgy sajnáltam szegényt, és szégyenltem magam miatta. De végre erőt vettem magamon. Jobban lefárasztott, mint egy tucat táska varrása. Csak attól félek, hogy ezután meg tovább szakad a varrásnál, de ez majd kiderül.
Azért ilyen különleges számomra, mert már nagyon régi, még a nagymamám sem emlékezett, hogy kié volt először. És legalább 5ször nehezebb, mint az összes többi paplanunk. Mindenki utálja, én viszont rettenetesen szeretem (hát, néha erősen tudok kötődni tárgyakhoz is). Nyáron a legnagyobb melegben is csak ezzel tudok elaludni, nyakig betakarózva. Az igazán jó alvás és a paplanom számomra egyet jelent. :)
2 megjegyzés:
Teljesen megértelek!!!!!Ismerem ezt::) Fotót nem kapunk?
Azért nincs fotó, mert a paplan a korára való tekintettel kérte, hogy ezt melőzzük. Meglátszik rajta az idő, és a javítás se néz ki sajnos túl szépen.
Megjegyzés küldése