2009. november 27., péntek

Újra itt vagyok

..., nem tűntem el, csak majdnem :). A héten a férjem szabin van, és ilyenkor minden reményemmel ellentetétben, hogy most lesz időm mindenre, semmire sincs. Ez annyira vicces. Vagyis helyesbítek: amit terveztem, nem sikerül semmi, amire nem is gondoltam, csomó jó dolgot csináltunk.
Azért, hogy érthetőbb legyen, úgy terveztem, most ő játszik Jankával, nekem lesz időm varrni, vasalni... . Ehelyett kedden Szegedre mentünk egy hirtelen ötletől vezérelve, tegnap pedig átrendeztük az egész nagyszobát.

A szegedi utunk nagyon jól sikerült. Szép volt az idő, és Janka is jól érezte magát. Kis kitérővel mentünk. Útközben rátaláltunk egy hindu templomra, ahol sajnos nem volt egy lélek sem, ami elég csalódás volt, főleg, hogy nagy tábla hirdette, hogy nyitva. Nandafalvának hívják, és Forráskút felé van a tanyavidéken.

Sétáltunk Szegeden, végre tudtam venni a varrógéphez talpakat. Már alig várom, hogy kipróbáljam őket. Beiktattunk 1-2 rövid rokonlátogatást is.

Hazfelé pedig nagynénéméket látogattuk meg Mórahalmon. Elég ritkán tudunk csak találkozni, amit nagyon sajnálok azért is, mert unokatesóm Janka keresztapja.

A tegnapi szobarendezési akciónk keretében pedig elbúcsúztunk egy heverőtől, és szinte az összes többi bútor helyet cserélt. Sosem gondoltam volna, hogy mindez olyan változást tud elérni, mintha dupla akkora lenne a szobánk. Nagyon tetszik, csak jól elfáradtunk. :)

Na jó, azért varrtam is, csak még nem vagyok mindennel készen. Amint meglesz, mutatom.

Ja igen, és sajnos valami nem stimmel a blog új ruhájával, "gyárihibás". Ezért egyelőre nem tudtok megjegyzést sem írni. Szegény Hajnoca meg próbál javítani rajta.

Nincsenek megjegyzések: