Mikor a blogszerkesztő nyitva marad...

Jando-ból a Jan lennék. Távol áll tőlem a blogvezetés, annál közelebb az autó, így rövid leszek. Janka alszik, az anyukája is... így maradt nyitva a blogszerkesztő.
Egyszer, még az elején arra kért a drága párom, hogy javítsam ki a stilisztikai hibákat a bejegyzéseiben. Elolvastam, de aztán semmit sem javítottam, mert az már nem ő lenne.
Igazán nem tudom mit irhatnék, mint férj, mint édesapa (Jankapuka). Talány annyit, hogy szeretni oly egyszerű és nagyszerű, de mégis, jól szeretni nagy feladat.
Tegnap óta a kislányom Janka, ha azt mondom neki: - Hogy szereted apát?... akkor átfonja két karjával a nyakam és arcát az arcomhoz simítja. Eddig ez csak páromnak és a Buksi kutyusnak járt... most már nekem is. Most már érzem, s nem csak tudom, hogy a kislányom viszontszeret.
Hát ezért érdemes jól szeretni.
Megyek, ébresztem a párom, mert Jankaaltatás után mindig elszunyókál egy kicsit ...

Házimunkák másként

Nem mondhatom, hogy a házimunkák valamikor is a kedvenceim lettek volna (bár ezzel talán más is így van). De azért volt amit jobban szerettem, volt amit utáltam, pl. "szerettem" vasalni, és az ágyhúzás gondolatától is rosszul lettem.

Mióta Janka megvan, egyre inkább változik a sorrend. Hogy már egyre nagyobb, jobban tudok mellette minden házimunkával haladni, és szinte mind új fényben tűnik fel. Mostanában az ágyhúzás lett a kedvenc, mert rengeteget lehet közben mókázni. Bújócskázunk a huzatok alatt, Janka szedi össze a kihullott tollakat - amit persze nagyon élvez-, rámászik a paplanra, hogy megtaláljuk a csücskét és ütögeti ő is a párnákat. Így vicces az egész, még Janka jól is szórakozik, este pedig külön öröm lefeküdni. Mosogatásnál jót lehet pancsolni, vagy amég mosogatok, ő játszik a műanyag dobozokkal. Új kedvence a söprés. Tartja nekem a lapátot, nekem meg rá kell söpörni a morzsákat, ... . A veszélyesebb, mikor szerepcsere van, mert a hosszú nyéllel lever minden útjában levő dolgot, ha nem figyelek oda. Hála a söprés mániának, hetek óta nincs egy porszemünk se az előszobában és a konyhában.

Viszont a vasalást inkább alvásidőre hagyom, mert állandóan a vasalódeszka alatt bujkál, vagy ha sikerül róla lebeszélnem, néha oda lopakodik, és múltkor is majdnem lerántotta a vasalót.

Lassan rájövök, hogy mindenben lehet valami játékot látni. A munka is halad, és még élvezhetőbb is. :)

Pici hátizsák

A héten elkészítettem első hátizsákomat. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, bár így utólag nem is tűnik annyira bonyolultnak. De az először készített dolgoknál mindig csomót bénázok. Erre mondják, hogy a buta a saját hibájából tanul :) (de legalább tanul).

A háizsák Jankáé lett.(Ezért lett pici, 26x28 cm.) Talán még kicsit korai neki, bár mostanában előszeretetel vette fel az enyémet, és járkált vele fel-alá a lakásban. Innen is jött az ötlet. Így legalább van mibe pakolja a játékait, mert újabban ez a kedvenc időtöltése.

Volt is öröm, mikor végre elkészültem vele, és megkapta. Nagyon tetszettek neki a rajta levő madárkák, még meg is simogatta őket. Ennek külön örültem, mert egy csomó idő ráment a varrásukra. Meg is fogadtam, hogy egyhamar nem varrok applikációt kézzel.

Színváltás

Próbáltam a blog színét kicsit megváltoztatni. Talán így jobban tükröz engem. Bár a színválaszték sajnos nem egészen olyan, mint amilyet eredetileg elképzeltem. Jó így? Olvasható?

Sünis csat

Végre dolgozni is tudtam kicsit a sok házimunka mellett, amit pótolnom kell. Sikerült elkészítenem a Kingával való csere-bere során még elmaradt dinnyés igazolványtokot, és még egy kis meglepit. Sajnos elfelejtettem fotózni a nagy igyekezetben, de megkértem Kingát, ha le tudja őket fotózni, majd küldje el (akkor itt is meg tudom mutatni).

Közben készítettem egy sünis csit-csatot, szintén filcből. Már a Meskán. Mostanában sok gyerekeknek való dolgon töröm a fejem, mert Janka egyre nagyobb, így látom mire lesz majd szükségünk. A csat is így jutott eszembe, hogy már nem vágjuk le a haját, lehet nemsokára csatozni. Biztos kicsit lányosabb kinézete lesz tőle :).

Öröm!!!!!!!!!

Öröm és boldogság! Pénteken levették a kezemről a sínt. Még eléggé fájt az összes ujjam, a csuklóm, és alig tudtam őket mozgatni, de akkor is már örültem, hogy szabaddá vált a kezem. Azóta már minden sokkal jobb (bár még nem tökéletes).
Végre tudunk rendesen jönni-menni, autóval, bicajjal, babakocsival, és nem vagyunk a rövidke sétákhoz kötve. Annyira élvezem, és Janka is. Még a házimunka is öröm! Mondjuk van is mit pótolni.

Ha lassan és kicsit nehézkesen is, de már tudok varrni! Csak időm legyen végre rá.
Most tudom igazán értékelni, mit jelent ha mindkét kéz egészséges, és mindent meg tudok csinálni vele. Máskor olyan természetes volt mindez.
Így tehát ismét munkára fel! :)

Ősz a Dunán

Azt hiszem, a víz mellett élő emberek életének része a folyó/tó ..., a természet szeretete. Legalábbis mi így vagyunk ezzel. A Duna, a Sugó mindig vonz, és minden évszakban a maga szépségét nyújtja. A léleknek pedig egy külön részéhez tartozik mindez.

Méz, citrom és tea

Avagy mivel tegyük kellemesebbé, melegebbé a lassan elérkező hűvös napokat. Nálunk mindenki szeret teázni, még nyáron is, de ilyenkor még jobb. Nekem olyan meghitt hangulatot is varázsol egy gőzölgő tea. Mézzel meg egészségesebb és a köhögésre is jó. És ahogy csurog az aranysága méz... . A férjem még a kávét is mézzel issza, ami nekem azért kicsit furcsa és idegen. De ő csak így szereti.

Ámbár nálunk a teázás, kávézás nem csak ezt jelenti, hanem a mindennapjainkat, mert az én drága férjem ezzel foglalkozik. Egy kis cégnél dolgozik, ahol nagy ötletek születnek. Ilyen pl. a méz, citromlé újfajta csomagolásban és szerintem gyönyörű dobozban, jó minőségű szálas teák. A legújabb dolog pedig a mézpótló. Most hallottam róla először, de úgy tűnik sok igény van rá.

Így tehát férjem az üzembeni munka mellett járja az ország egy elég nagy részét (Pécs-Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba-Kecskemét-Szolnok...), és igyekszik népszerűsíteni és eladni a termékeiket. Mi pedig mindig izgulunk, hogy hány dobozzal adott el.

Eddig bajban volt a termékmintákkal, hogy miben vigye. Mert ugye zsebből előhúzva nem mutat a legjobban. Erre találtunk ki egy bemutató dobozt. Valami gombosdoboz féle lehet alapból. A rekeszei pont megfelelő méretűek és üveglap van a tetején. Azt hiszem ez kb. annyit dob a dolgon, mint a kézműves termékeknél egy szép csomagolás a nejlonzacskóval szemben. Próbáltam fotózni, de az üveg miatt sajnos nem lett túl jó.

Ha érdekel valakit, meg tudja nézni itt a honlapjukat (ami szerintem ritka igényes) http://www.melliculum.hu/ , és az is kikereshető, hogy az adott településen melyik kávézóban/teázóban adnak ilyen mézet.

Maci mindenhova velünk jön

Jankának új szokása lett pár napja. Kiválasztott a játékok közül egy régi plüss macit (még az enyém volt), és az lett az állandó kedvence. Eddig is szeretgette az állatkáit, játszott velük, de ez most teljesen más.

A maci mindenhova velünk kell, hogy jöjjön. Ha mégis megpróbálom lebeszélni róla, nagy sírásba kezd. De nem olyan gyorsan elmúló hisztisbe, hanem véget nem érő fájdalmasba. Így a medve mindenhol Jankával van. Csak úgy eszik, ha ott ül vele, viszi a motoron, sétánál a hóna alá csapja, ... . A legelképesztőbb, hogy tegnap még fürdéshez is be kellett vinni- persze csak külső szemlélőnek, a maci nem pancsolt szerencsére. Vele alszik és vele kel. Ha épp tényleg nem tudja a macitól megcsinálni, amit a fejébe vett, nekem kell vigyázni rá. És csak óvatosan merem letenni, mert ha észreveszi, felveszi újra, rosszallóan rám néz, és a kezembe nyomja.

Már olvastam, hogy nagyobb gyerekeknek van kedvenc játékuk, de azt nem gondoltam, hogy ezt jelenti a kedvenc. Vagy idővel alábbhagy a ragaszkodás? Nem tudom másnál is volt-e ilyen időszak, vagy csak nálunk.

Semmi sem történik ok nélkül...

...ezt mindig is így gondoltam, bár sokszor hajlamos vagyok megfeledkezni róla. És ez nem jó. Az a szerencse, hogy néha bevillannak dolgok és összefüggések, mint pl. ma.

Már többször elégedetlenkedtem (leginkább magamban) a kezemet ért sérülés miatt. Utána pedig bántott, hogy milyen kevés a türelmem, meg hogy járhattam volna sokkal rosszabbul, és hogy hány embernek van sokkal több baja, én meg ezért kesergek.
Ezt a fázist követte eddig, hogy minek 3 hétig a gipsz. Biztos már rendbe is jött, mert már csak néha fáj egy kicsit. És megint csak morogtam.

És ezután jött a pofára esés. Pénteken voltam kötözésen, ahol újra visszarakták a sínt még 1 hétre. Teljesen le voltam törve, bár tudtam, hogy ez lesz. Egy idősebb asszisztens kötözte be a kezem, aki nagyon barátságtalan volt. Ennek megfelelően is dolgozott. Szörnyen szorosra csinálta az egészet, megtekerte többször a gézt, hogy jól vágta a kezem. Hazafelé már zsibbadt az egész és fájt is. Ekkor jött a nagy ötlet: majd én leszedem és átkötözöm rendesen! És így is tettem. Nagy megelégedettséggel tekertem le az egészet, és alig vártam, hogy újra mozgassam rendesen a kezem. Persze a várakozásomnak megfelelően, hogy már úgyis rendbe jött. Éééés paff. A kéz mozdulni akart, és nem tudott. :((((( Nagyon fájt, nem mozdult, még a csuklóm is merev volt. Hihetetlen és megdöbbentő érzés fogott el, nagy ijedséggel párosulva. Alig tudtam megmosni, és utána rögtön vissza a sínbe.

Megijedtem nagyon-nagyon. De nagy alázatra is tanított. Mostmár nem elégedetlenkedem kicsi sem. Rájöttem, hogyhy már így jártam, a gipsz a barátom, és már csak az elválásunktól félek. Az orvosok pedig tudják a dolguk, és hogy mire mennyi idő szükséges, hiába érzem/gondolom máshogy.

Ezentúl sokkal türelmesebben és bölcsebben igyekszem szemlélni a dolgokat. Még akkor is tudom, hogy mindennek oka és értelme van, ha nem is látom éppen.