Nálunk eddig Janka nagyon anyás volt, vagyis inkább azt mondanám, hogy csak anya volt, és a többiek utána. Általában mindenki meglepődött, akinek meséltem, hogy anya nélkül sehova, senkivel, soha. Ez pár hónapja változik, és nagyon örülök neki, mert csak úgy, magától. Nem azért, mert nekem terhes lett volna, hanem azért, mert sokkal nyitottabb lett és barátságosabb mások felé is, és bátrabb.
Viszont ami nagyon különös, hogy kb. egy hónapja meg iszonyú apás lett. Ez a másik véglet. Csak apa, apa, apa. Várta haza, sírt, ha már később jött haza, mint gondolta. Velem már nem akart jönni sehova. Ennek is örültem, mert végre apa is szeretgetve és foglalkoztatva volt, de azért hiányzott az én bújós, anyás kislányom.
Szerencsére most úgy néz ki, hogy beállt középútra ez a dolog, ami azt hiszem a legjobb mindenkinek. De nem tudom, hogy mikr változik újra,, vagy mi befolyásolja az elszakadást. De egyre inkább azt veszem észre magammon, hogy nekem legalább annyira szükségem van rá, mint neki rám. És elképzelni sem tudom milyen lesz, ha már nem lehetünk egész nap együtt.
2 megjegyzés:
Húú, volt nálunk is ebből kicsi. Amikor Somával kórházban voltunk, apa két éjjel bent aludt vele, hogy én pihenni tudjak itthon és az sokat segített, hogy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz. Azóta apát is várja haza és nemcsak én vagyok kizárólagosan :)
Lehet, hogy nálatok is volt olyan program, együtt töltött idő, amikor Janka apával kapcsolatban valami újat, szépet, nagyon neki tetszőt tapasztalt...
Honfiviki, hú, hát nem lehetett könnyű ez a kórházas időszak nektek. De úgy látszik tényleg van minden rosszban valami jó.
Azt hiszem igazad van, biztos valami ilyen váltotta ki nála ezt, csak nem volt ilyen nagy dolog. Na, majd még gondolkozom rajta.
Megjegyzés küldése