2010. augusztus 27., péntek

Játék!

Játék nálam, itt, mert igazán van mit ünnepelni. :)


A blogom már 1 éves, sőt, már el is múlt pár nappal.
A rendszeres olvasóim száma jóval túlhaladta a 100-at.
A számlálóm áthaladta a 10000-et.

Hú alig hiszem el. Mindezt nagyon köszönöm nektek is, köszönöm, hogy olvastok, hogy kíváncsiak vagytok rám, a dolgaimra, hogy hozzászólásaitokkal megerősítetek- és segítetek továbbfejlődni.

Így a sok ünnepelnivalóra tekintettel, két ajándékra is lehet pályázni.

Az egyik egy táska :
jó erős, natúr színű vászonból készült, bélése az egyik kedvenc anyagomból, a törökmintásból készült. Cipzárral záródik, és egy cipzáros belső zsebe van. (Ez az első cipzáros záródású táskám, így hát nem tökéletes, de rendesen működik.) Az elejét pillangó díszíti. Állítható pántot kapott.


A másik pedig egy kiscipő:
ez nem egy konkrét pipő, hanem aki megnyeri, az ő kívánsága szerinti méretben és színben készítem el



Mind a két ajándékért lehet jelentkezni, hagyni kell itt egy hozzászólát, és odaírni azt is, táskáét, cipőért, vagy mindkettőért harcba szálltok. Egy plusz kérés azokhoz, akik a cipőért is indulnak - légyszi írjátok oda, hogyha nyernétek, kb. milyen méretű és színű/mintájú cipőnek örülnétek.
A játék felhívást aki gondolja, tegye ki az oldalsávjába, hogy más is idetalálhasson. De nem feltétele a játéknak.
Határidő: szept. 14. kedd
Szeretettel várok mindenkit!



68 megjegyzés:

Mázsa Viki írta...

Szeretettel gratulálok! Csodás dolgokat készítesz.
Én mindkettő ajándékért "harcba szállnék". A táskát magamnak, a cipőcskét kisfiamnak szeretném. Kb. 26-os méret kellene, azért a halványkék kisautósért odalenne! Szép napot, és további csodás műveket kívánok!!!
Természetesen kiteszlek a blogomra is!

micuska írta...

Szeretnék benevezni mindkettő szépségre, a táska mérete pont nekem való;-), a kiscipő pedig 19-es lenne a nagylánynak.

Teca írta...

Gratulálok! Sajnos a kiscipőkből az én kedveseim már kinőttek, ezért én a táskáért indulnék! :)

Unknown írta...

Én is szeretnék vetélkedni! :))
A cipőcskéért szállnék harcba! A kicsi lányom most tanulja hogyan kell állni, így aktuális! :)) Valami csajosat úgy 19 -es méretben, :)))

Susu írta...

Gratulálok a sok hihetetlen számhoz! :)
Én is szívesen indulok a táskáért.

Névtelen írta...

Szia!
Én a táskáért indulnék!

rozandi írta...

Szia! Ha lehet mindkettőért indulok én is. Mindkettő jól jönne. A táska gyönyörű, a cipő aktuális. Mivel a nagyobbam már 30-as cipőt hord, így a pár hét múlva érkezőnek kérném a cipellőt. Valami kis csajszisat. eddig legalábbis úgy néz ki, hogy csajszi lesz ;o)

á írta...

szívből gratulálok ezekhez a számokhoz. magukért beszélnek.
én szívesen részt vennék mindkettő sorsolásán. a cipő barátnőm kisfiának lenne, 1 éves és igazi pasi, szóval a rózsaszín szóba sem jöhet:)
a méret ügyében bizonytalan vagyok, kb 12-13 cm lehet a talpa és elég magas a lábfeje.(ha véletlenül én nyernék, akkor intézkedem pontos méretekben, ha az megfelel.)
Még egyszer gratulálok a blog-szülinapodhoz.

latinka írta...

Gratulálok az eddigiekhez,és további sikereket kívánok!
A táskáért szállnék ringbe.

youlcsi írta...

Jandó!
ebbe én is beszállnék :)
a kiscipőid édesek... de nekem az egyetlen fontos, hogy fiús legyen a színe... a méret még alakul ;)

lapappilon írta...

szia
szeretnék veled játszani!
mindkettőért ringbe szállnék....:-D
minden jót...
Üdv

Barbara írta...

Szia!

Én a táskára szeretnék pályázni, nagyon szép és a pillangókat nagyon szeretem, szóval kiteszem blogra!

Szép hétvégét!

Barbi

Ányi írta...

Szia! Mennyi ünnepelnivaló és milyen jó, ha az ünnepelt az adándékot! :)
Én a táskát szeretném, ha véletlenül én nyernék! Köszi! :)

Unknown írta...

Csodásakat alkotsz, gratulálok :) Én is ringbe szállnék mindkét ajándékért. A cipőcskéből 25-ös méret piros kockás.
kitettelek oldalsávra ide: http://szappankonyha.blogspot.com/
Köszönöm a lehetőséget. Kera

tücsi írta...

sziasztok!
a táskáért indulnék 'harcba':)
szép estét!

Ami írta...

Szia!
Most találtam rá a blogodra! Nagyon tetszik! :)
Gratulálok a szép számokhoz!

Nekem mindkét ajándék tetszik, ha cipőt nyernék, akkor a 1 év körüli gyermeknek lenne :)
Köszönöm! :)

Hencsilli írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz! Én mind a kettő ajándékért indulnék. A kiscipőt unokanővérem egy hónapos kislányának ajándékoznám. :)

Eta írta...

Beneveznék én is. :o) A táskát választom. És persze gratulálok, és további töretlen lelkesedést kívánok.
Eta

norono írta...

Gratulálok ezekért a mindent elmondó számokért!
Beneveznék a gyönyörű táska elnyerésébe!

Karina írta...

Én már annyi ajándékot kaptam tőled, nem is tudom, jelentkezhetek-e az ajándékokért ;) Mindenesetre most azért jöttem, hogy gratuláljak, további sikereket kívánjak és persze, hogy hirdetem a játékodat.

Szegusz írta...

Gratulálok mindenhez! :)
Mivel a lányaim már 30-32-es cipőt hordanak, így gondolom, "csak" a táskáért indulhatok! :))

Jandó írta...

Karina, nagyon köszönöm. És nem is volt az olyan sok, egyáltalán. Úgyhogy nyugodtan játsz ti is. .)

Szegusz, örülök neked is.Hm, ekkora cipőket még nem varrtam, de ha nyernél, szívesen megpróbálnám. Végülis minden méretű lábra elkél a hidegben a cipő/mamusz. :)

Jandó írta...

Jaj, most látom, hogy a többieknek még nem is írtam. Bocsánat.

Örülök mindenkinek, újaknak és régieknek egyaránt. :) Jó, hogy jöttetek játszani.

Erzsébet írta...

A táskádért játékba indulnék szívesen! A biciklis táskáddal úgyis mindig szemezek, annyira tetszik :-)

a Matula ikrek írta...

Gratulálunk!
Mindkét ajándékért nyomulnánk, hisz ketten vagyunk, mindenkinek jusson valami! ;o)
A mamusz méretet még addig eldöntjük...

Unknown írta...

Szia! Gratulálok! A cipőért szállnék versenybe 2 éves kislánynak! Lila például gyönyörű, mint mindegyik!

Julcsi írta...

Szívesen ringbe szállnék mindkettőért:))És örülök, hogy ünnepelsz, van mit!
Gratulálok!

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Szia! én is játékba szállnék, a táskáért! Nagyon tetszik amiket csinálsz, így tovább! Minden jót! :)

fxtina írta...

Gratulálok! A cipőcskék nagyon aranyosak, szeretnék egyet megnyerni a barátnőm kislányának. Nem tudom mennyire gond, hogy még csak 5 hónapos... De mástnem belenől :) Ha nyernék, az abszolút kedvencemet a piros-fehér pöttyöset kérném.

Napsugárkisasszony írta...

Ajajj...
Rögtön szerelem ez a táska!:)

Jandó írta...

Nagyon köszönöm nektek is. :)

Erzsébet, a biciklis táskanekem is nagy kedvencem. Épp most készül a következő.

Fxtina, 5 hónaposra is van cipő, nem gond.

Olyan jó olvasni titeket, és látni, hogy akárkihez is kerülnek majd, jó helyük lesz. Na, ilyenkor már izgulok is, pedig még messze a vége.

maggomboc írta...

Én is gratulálok a számokhoz!
És persze szeretnék játszani is:)
Személy szerint a kiscipőre pályázom. Ha nyerek megmérem a kisasszony lábát:)
Színre pedig a képen szereplők közül a színes-pöttyös tetszene.

Elza írta...

gratulálok:)

a táska nagyon mese,bájos,elfogadnám én is,a cipőt is,de azt meg magamnak,38-as örökgyerek:)

tipikos írta...

Gratulálok! Tetszenek a munkáid! A táska mesés, de a kis cipőnek is lenne gazdája (autós 27-esben), nagyon ügyes vagy!

Edina írta...

Gratulálok:) Nagyon szépeket készítesz! Én a kiscipőért szállok ringbe, nagyobbik kisfiamnak szeretnék egyet 28-as méretben.

Napocska írta...

Gratulálok, sokszor nézelődök nálad csuda dolgokat alkotsz.

Mindkét ajándéknak örülnék.
Cipő egy 13 hónapos örökmozgó kicsi lányé lenne, rád bíznám milyet készíts csak lányos legyen. Méretet majd mérek ha kedvezne a szerencse most 20-21 méretű cipőcskét hordunk.

Dudit írta...

SZia! Én mindkettőért ringbe szállnék, a cipő lányos bébinek ajándékba menne! Köszönöm

Unknown írta...

Köszönöm, hogy eszembejuttattad, hogy milyen jó is volt kézműveskedni akkor még kicsi első nagylányommal. Ez hasznos emlék, mert most is sorban áll egy kicsit több, mint két éves pici lány - aki nemsokára szintén abba a korba ér, hogy nekifoghatunk a "munkának". Most jártam nálad először, de nagyon színes lapodra visszajövök! Mindkét ajándék érdekelne, cipőben 22-es méret. Köszönöm
Fatime

Jutus írta...

Gratulálok a szép nagy számokhoz!!!!
Én is szeretnék játszani a táskáért,a cipőcskét majd egy két év múlva tudunk használni csak,ezért azt inkább meghagyom másoknak!!!:))

Névtelen írta...

gratulálok:) én egy olyan piros pöttyös pipőkét szeretnék 39es méretben:):) próbálok követőd lenni, de nem nagyon hagyja a rendszer:(:

Szilvia írta...

Szia!

Gratulálok a számokhoz!
Mi is szeretnénk mindkét ajándékot megnyerni:) Az összes kiscipő tetszik! Talán a kisautósnak örülne legjobban a kisfiam (25-26-os méret)!

Szilvi

emilil írta...

én is szívből gratulálok! én a cipőt szeretném, a nemsokára megszülető harmadik lányomnak.:)

Lilang írta...

SZia!
Én a cipőt szeretném megnyerni a 9 hónapos kislányomnak 21es méretben, piros pöttyös anyagból.
Köszi szépen a játék lehetőséget :)

vatikati írta...

Ez nagyon kedves gesztus, az ünnepelt ajándékoz. Mind két ajándékra beneveznék, táskamániás vagyok. A kis csipellő pedig a kislányomnak kellene, a pöttöm duci lábára. Mérete 18-as.
Köszönöm a lehetőséget :)

Jandó írta...

De jó, hogy még ennyien jöttetek. :) Köszönöm, és a cipő ötleteket is.
Lilang, milyen érdekes, az én lányomnak is 21-es lába van, de ő már elmúlt 2 éves. :) Mondjuk nem is nagy növésű.

ó, a követéssel mostanában valami baj van. Nekem csak úgy sikerült, hogy a saját blogomon állítottam be, a hozzáadásnál. Remélem hamarosan megjavul a rendszer.

Remek ötlet a cipő nagyban, jó, hogy többen is írtátok. Most készül a prototípus magamnak. Ha meglesz, mutatom. Örülök, hogy nem csak nekem jutott eszembe, és több fázós láb is mamuszért kiált. :)

Iza írta...

Én is jelentkezek a játékra és a cipőért szálnék harcba, a kisfiamnak szeretnék egy mammuszkát, olyan 22 méretben (15 cm talphossz)és ha lehetne én olyan kis focislabdásat kérnék kék színben. :)

MrsSame írta...

Szia!
Gyönyörű dolgokat készítesz!!!!
Én is szívesen harcba szállnék a cipőcskéért! Kisfiamnak lenne, és csak annyi kérésem van,hogy kis pasis legyen.
További jó munkát és sok ihletet.

MrsSame írta...

Jah a méret 21-es. :D

rozfi írta...

Szia!
A táskáért szeretnék "harcba szállni". :)

seszter írta...

De szépek :) Én egy 13,5 cm-es kisfiú talpacskára szeretnék cipőcskét nyerni :)

Bernadett írta...

Gratulalok.:)Es gyonyoruek az ajandekok ugyhogy jottem jatszani.:)
http://betikarauski.blogspot.com/2010/09/jatek.html

Udv.:)
Betti

Anzso írta...

Gratulálok a blogodhoz és én a táskáért játszanék, mert sajnos a fiaim már kinőttek ebből, pedig kicsinek nagyon szerettük az ilyen cipőcskéket!

Minyu írta...

Énis, énis, énis!!!
Kiscipőt szeretnénk, ha ránk mosolyog a szerencse 22-es fiúst. A tatyi is meseszép, de ne legyünk telhetetlenek...

hekka írta...

Gratulálok a sok ünnepelnivalóhoz! :)
Minden este eléneklem, hogy "kiscipőt, kiscipőt, egyre csak azt hajtja!", így maradok ennél! :) Kisfiú - ez biztos. És olyan 22-23 körüli - ez egy kicsit bizonytalan... :)

Kata írta...

Gratulálok a szép számokhoz!!!!
A kis cipőért játszanék, valami csajos színben :) A méret még nálunk is alakulóban :)
Köszönöm a lehetőséget!

Timici írta...

Gratulálok! a számok magukért beszélnek:o) nagyon szép dolgokat készítessz!
Ha lehet mindkét ajándékért ringbe szállnék(szuper mindkettő!), hátha kedvez a szerencse.;o)
Ha a cipőt nyerném meg, akkor 39es méretben szeretnék vmi kékes virágmintás bohóságot.:o)
köszönöm a lehetőséget, üdv.
Timi

Unknown írta...

Gratulálok ehhez a szép számhoz :)
Én is szeretnék mindkettőért ringbe szállni :D
Ha esetleg a cipőcskét nyerném, akkor kis csini csajosat szeretnék egy 3 éves leányzónak, a keresztlányomnak...a méretét fejből meg nem mondom, de ha kedvez a szerencse, akkor megérdeklődöm az anyukájától :)

Szép estét & jó alkotást :)

Boldogság vár :)
www.boldogsag-var.blogspot.hu

Lara írta...

Mindketoert szeretnek jelentkezni.A tobbit meg megirom,ha veletlenul netalan en nyerem meg,amire keves az esely,mert meg sose nyertem blogos jatekban.

Flier Judit írta...

Gratulálok ezekhez a szép számokhoz! Igen boldog tulajdonosai lennénk egy cipőcskének, ha mi lennénk a szerencsések.

Jandó írta...

Örülök nektek is. :)
Az elején gondolkoztam, hogy nem lesz-e túl hosszú a jelentkezési határidő, de most örülök, hogy még így a vége felé is ennyien jöttetek játszani.

Márta írta...

Szia Dóri!

Gratulálok, és további sok sikert kívánok!!!
Én a kiscipőért szállnék ringbe, ha még nem késtem el..22-es méretűre lenne szüksége a kisfiamnak, kék színűben szeretném, és ha lehet "Pingu" mintával:).
Szuper a játékod, örülök, hogy részt vehettem:)!!!

Jandó írta...

Szia Márta! Nem késtél el. Bekerültél a kalapba te is. Épp most írom a neveket. :)

Jandó írta...

Ó, bocsánat, ma még 14-e van, egy nappal előre szaladtam. Szóval holnap reggel sorsolás.

kispite írta...

Hűha, erről nem szeretnék én sem lemaradni. Főleg a kiscipő miatt sem, fiús lenne, ha lenne, és 14.5-15 centis lábra:)
Köszi a játékot!
KisPite

Morella írta...

Jönnék én is, a cipellőért, 39-es lábaim pont egy ilyen szép lilaságban lennének boldogak.

Jandó írta...

Tükörszemű lény, kedves tőled, hogy jöttél játszani, de sajnos már lecsúsztál a határidőről. Azért lesz majd máskor is játék, hátha. De ha esetleg rendelni szeretnél, a postaköltség mentesség még rád is vonatkozna, amit a sorsolásnál írtam. :)