2010. január 1., péntek

Élmények

Gondolkodtam, írjam-e le pár régebbi és újabb élményemet, eseményeket. Kis dolgok, családiak, de mostanában meghatározóak. Így hát megosztom őket, hátha valakit érdekel. :)

Először is, a szilveszterünk rendkívüli volt. Sosem tulajdonítottam neki túl fontos szerepet, ahogy most sem. Itthon töltöttük hárman, és kicsit anyukámékkal. Ami most más volt, hogy szegény Janka eléggé félt a tüzijátékoktól és minden durrogó hangtól. Velünk még elvolt, csak alig tudott elaludni. Éjfélkor meg sírva szaladt ki a szobából és még majdnem 1 óráig fent volt. Na, ezek után élmény a mai nap is.

A másik, hogy karácsony másnapján voltunk nagynénéméknél, ahova most költözött egy hatalmas, nagyon okos és szép németjuhász. Janka kutyamániája rögtön előjött, és az ott töltött idő legnagyobb részét a kutyával töltöttük. :) A végén még kicsit meg is nyalta az orrát. Ez még semmi se lenne, de azóta minden nap legalább 10szer mutogatja az orrát, hogy oda adott puszit a nagy kutya, és hogy az jöjjön ide. Néha már papagájként ismétlem, hogy a kutya messze van, nem tud idejönni, de majd valamikor meglátogatjuk. Persze ebbe nem sokáig törődik bele, és kezdődik előről. Amúgy már vicces, csak néha kicsit fárasztó is.

Végül az egerekről. Két lányt vettünk múltkor, ahogy már egyszer írtam. A boltban azt mondták, nem garantálják, hogy már nincs kisegér a hasában, mert vegyesen tartják őket, és az először még nem látszik. Azért bíztam benne, hogy nem lesz velük semmi, és már el is felejtettem. Erre 4 napja csipogás féle hangra lettünk figyelmesek. És ott találtunk a fehér mellett 8 kicsi, kopasz, csipogó egérbabát. Nagy volt a meglepetés, ijedtség. De nem volt szivünk bántani őket. Így most csak figyelem őket, ahogy lassan nőnek, és kezd valami formájuk lenni. Olyan kis aranyosak. Hogy mi lesz velük később, azt még nem tudom... (de hogy ez túl sok, az biztos).
Egy még a havas időben készül kép, csak mert tetszik. A Sugó és a Duna találkozásánál.

Az új évben pedig remélem minden jó lesz, és bízom a Gondviselésben, mint eddig is.

4 megjegyzés:

toritextil írta...

csak gondoltam, beköszönök, mert olvaslak ám :) ja: szóval szia :)

Hajnoca írta...

Gondolkodtam ... mikor lesz új bejegyzésed.;-)

A szilveszteri tüzijátékot Bó már várta illetve kereste. ... de sajnos a köd miatt nem sokat láttunk belőle.
Pusz

BCili írta...

Szegény Janka, de majd jövőre élvezni fogja. Lili átaludta az egész durrogtatást, viszont amikor mi fekündtünk akkor bezzeg felébredt.

Jandó írta...

Toritextil, köszi, kedves vagy. Mindig örülök neked. :)
Hajnoca, :).A tüzijátékból látni mi sem láttunk sokat, de annál inkább hallottuk. Meg az utcán voltak mini tüzijátékok, azok elég jók voltak.
Cili, igen, remélem jövőre Janka élvezi majd. Lilinem jó alvókája lehet :), legalábbis bizonyos szempontból.