2009. október 29., csütörtök

Kicsit jobb

... Janka állapota. Már nem retteg a peluscserétől, kevésbé vörös a gombás rész, de azért még fáj neki és elég csúnya. De így legalább van remény, hogy mostmár javulni fog. Így már én is sokkal jobban érzem magam. Már varrtam is kicsit. Remélem holnap be tudom fejezni a következő táskát.
Az egész dologban az a vicces, hogy pelus nélkül kell legyen Janka minél többet a gyógyulás miatt. Már úgyis gondoltuk, hogy jó lenne megpróbálni a szobatisztaságra szoktatást. Ehhez még nyáron beszereztem bugyikat és bilit. Tehát megtettük az első lépést, csak úgy láttam, Janka nem áll rá készem. Szeptember elején már meg tudta mutatni mikor pisil. De mikor elkezdtük volna a szoktatást, jött a baleset a kezemmel, és örültem, hogy egyáltalán fel tudom öltöztetni, nem hogy hip-hop le-föl öltözni a pisilésnél. Utána bejött a hideg, és féltem, hogy megfázik. De most itt az alkalom és a lehetőség. A megfázástól/felfázástól még mindig félek, bár azért nincs hideg itthon, mégis más a nyár. Tegnap már majnem időben odaértünk egyszer a bilihez. De legalább időben szólt. Kezdtem örülni. Na de ma, alig vettük le a pelust, bepisilt. Átöltöztünk, 10 perc múlva megint pisis volt. És csak utána szólt, vagy még akkor sem. Így visszatért a pelus. Délután újra próba, de kb. ugyanez volt. Kezdem magam végleg mosómedvének érezni. Nem egyszerű, de azért nem adom fel. És van benne valami irtó vicces, ahogy ott áll szomorúan, ijedten a tócsa mellett. :)


Egy kép hétvégéről. Janka most kezd igazán szaladni, és nagyon élvezi.

2 megjegyzés:

Hajnoca írta...

Jandó!

Minden gyerek másképp érik. Igaz nem tudom mennyi idős Janka, de nem vagytok elkésve.
Nálunk Bó egy ideje szól, ha bilizni kell, de a kaki még sokszor a pelusban landol. Fogzás miatt meg muszáj volt visszavennünk és így azért nehezebb. Majd tavasz végén amikor már itt a jó idő.
Amúgy egy kis cselt szoktam eszközölni. Ha nem gyurma állagú a kaki vagy épp olyan, hogy bele lehet még a pelusból önteni a bilibe, megteszem. Ezzel is ösztönözve, hogy oda kell kakilni, pisilni. Utána megdicsérem és engedem, hogy ő húzza le a WC-t miután én a termést beleöntöttem.
Édes mikor megdicséri saját magát, hogy 'ügyes" volt.:-)
Ha tudtok menjetek minél többet bilizni. Ha kell neki, ha nem. Üljön rá napjában többször.
Majd meghozza a várt eredményt. ... türelem, türelem kakis bilit terem. ;-)

Jandó írta...

Hajnoca, nagyon köszi, sokat segítettél. Janka 16 hónapos. Nem is akartam erőltetni, csak gondoltam ez mostjó alkalom a bilizés megpróbálására. Igazából nem gond, ha nem megy, csak úgy túnik, visszafele haladunk, nem előre. Kérdezhetek még tőled e-mailben ezzel kapcsolatban?