2009. augusztus 18., kedd

Babás dolgok

Az utóbbi hetekben Janka sokat változott, főleg szokásaiban, megnyilvánulásaiban. Ebből eredően csomó új dologot csinálunk, és sok új dologra van szüksége. Ilyen pl., hogy mostanában rengeteget nézegetünk képeskönyveket, ami előtte egyáltalán nem kötötte le. Most meg annyira élvezi, hogy órákig el van vele - én viszont lassan ezekkel a képekkel álmodok :).



Így jött az az ötlet is, hogy jó lenne neki egy párna. De mindenképpen olyat akartam, ami egészséges a babáknak, mert nem túl vastag, és van huzata is, hogy csak azt kelljen mosni, és cserélgetni tudjam. Mivel nem volt ilyen egyik boltban sem, eszembe jutott, hogy talán én is tudok varrni ilyet. És sikerült is. Szerencsére Janka is nagyon megszerette, és jókat alszik rajta. Sőt, már másik kislánynak is készült egy párna. Úgy tudom, nekik is bevált. Ilyenkor úgy tudok örülni.

Babavarrásba is belefogtam. Azért ez sokkal macerásabb (legalábbis számomra), mint gondoltam . Ha lesz belőle valami, teszek fel róla képet is. Ha mégse sikerül, akkor inkább hallgatok :).

3 megjegyzés:

Ledorka írta...

Nagyon aranyos a kislányod! :))) Édes baba.
Szép dolgokat készítesz, leragadtam itt olvasgatni. :)

Jandó írta...

:) Köszi, a látogatást. Örülök Neked, és hogy tetszenek a dolgaim.

Kürti Andrea írta...

nagyon édes baba:)