2009. augusztus 28., péntek

Idő csúszás

Úgy érzem, az idő csak szalad, az elkezdett munkáim viszont nem nagyon haladnak. De mikor elkezdtem volna ezen szomorkodni (pedig tudom, ez teljesen felelleges, mégis szoktam), eszembe jutott, hogy más dolgokkal voltam/voltunk elfoglalva.

Múlt csütörtökön katunk egy elég régi esernyő babakocsit. Először nem tudtam mit is kezdjek vele, hiszen van egy szuper jó babakocsink. Csak éppen Janka nem szeretett soha babakocsizni. Viszont ahogy ezt meglátta, megtetszett neki, és ki se akart szállni belőle. Ez volt aztán a meglepetés. Mindez pont a legjobbkor történt, mert másnap mentünk 3 napra rokon-barát látogatóba Bp.-re, Esztergomba és Kecskemétre.

Itt kezdődött a móka, mert kitaláltam, hogy elvisszük a kocsit, csak nem ezzel a kopott huzattal. Így este és másnap reggel a babakocsi behúzásával voltam elfoglalva. Persze még sosem csináltam ilyet, de ez nem ijesztett meg, nagyon lelkes voltam. Elég jól sikerült, büszke is voltam, Jankának és a többieknek is tetszett :). Csak az egyéb készülnivalókkal maradtam el közben. Elég kapkodós volt így a csomagolás, de a végére minden rendben volt.


A babakocsi már bevetésen :)


A kirándulás nagyon jól sikerült, öröm volt látni a régi kedves arcokat. Az egyetlen negatívum az volt, hogy Janka náthás lett, és most én folytatom a sort. Így újból lecsökkent a varrásra fordítható idő. (Azért már javulunk, és optimistább is kezdek lenni.)

Nincsenek megjegyzések: