2010. szeptember 16., csütörtök

Kicsi bogár és nagy prototípus

Ez a bogaras (majdnem katicás, csak fekete pöttyös nélkül) kis cipő készült el ma. Már egy ideje megvolt az ötlet a fejemben, csak megvalósításra várt. Mit szóltok hozzá? Jankának tetszett, anyukámnak is, de a férfi részlegnek nem annyira- pedig rájuk is nagyon kedvesen mosolyogtak. :) Többen írtátok, hogy jó lenne ilyen mamusz cipő felnőtt méretben is, így kedvet kaptam hozzá. Már eddig is tervben volt, csak kicsit féltem, hogy csak nekem tetszene. Meg így legalább le tudom tesztelni, hogy milyen lehet a kicsiknek a cipőkben.
Eddig fél pár készült teszt darabként, magamnak, 37-es méretben. Kívül flanel, belül len, talpa műbőr és persze vatelinnel bélelt. Nem lett túl szép, mert lehagytam a díszítést, úgysem az volt a lényeg. Viszont bátran mondhatom, hogy pont eltaláltam a méretet, és nagyon kényelmes, és a vastag vatelintől olyan érzés, mintha puha, vastag szőnyegen, vagy inkább szivacson járnék. És kellemesen melegíti a lábat. Így hát holnap készül a párja is, és alig várom, hogy hordhassam.
A kinézetét leszámítva szerintetek is jó lesz?

7 megjegyzés:

MrsSame írta...

A Katicás nagyon édes,de a felnőtt mamusz viszont Nagyon nagyon tetszik!! Csak így tovább!!!

Tímel írta...

Az a katicás egy álom!!
Ha majd készítesz békásat királyfisat jól megnézem, és lemérem a lábam :)
Ne aggódj, gyerek cipőt hordok, számozástól függően 32-34 a méretem :) De a rüsztöm nagyonis felnőtt ....

Mázsa Viki írta...

Nagyon édes a katicás, én magamnak is el tudom képzelni. Örök gyermeklelkű maradok, itthonra jobban szeretem a kis figurás, mesés holmikat. Szóval nekem katicás felnőttben is. :)

Bakarasz írta...

A piros pöttyös ugyebár eleve a szívem csücske, de amúgy is igazán édes ez a kis katica! Nem is tudom, mi kifogása lehetett annak a bizonyos férfi részlegnek... Szerintem mindenképp menj tovább ezen a vonalon!

Jandó írta...

Köszönöm. Hú, nagyon örülök, hogy tetszik nektek a katicás is, és afelnőtt is. :))
Melinda, köszi a bíztatást.

Tímel, már készül békás, köszi az ötletet. Bár királyfi nélkül. Remélem holnap kiderül, milyen lesz. :)

Viki, de jó, hogy te is ilyen gyerek lelkű felnőtt vagy. Végül is ami megy kicsiben, az megy nagyban is.

Bakarasz, köszi. Olyan lelk
es lettem, hogy már készül más állatféle is. Csak időm lenne kicsit több.

Annus írta...

Szia, szerintem annyira finom , meleg színei vannak a nagy mamusznak, hogy nekem nagyon tetszik így, diszítés nélkül is. A katicás pedig egy álom:-)

Jandó írta...

Annus, köszi. Örülök, hogy tetszenek. :)