2010. szeptember 28., kedd

Hekka játékos játékára :)

Hekka blogját amúgy is nagyon szeretem, és most külön öröm számomra, hogy játék van nála. Hátha nekem kedvez a szerencse. :)) Emellett még remek az a játékszabálya, hogy mindenkinek be kell mutatnia egy általa készített játékot.

Így most gyorsan bemutatom az egyik játékomat, nehogy lemaradjak a feltételek teljesítéséről. Bár igazából nem ezt szerettem volna, de magamat ismerve félek, hogy kicsúsznék a határidőből, ha az igazi bemutatnivalóra várnék- az ugyanis szerepel a horgo-blogos amigurumi versenyben, és annak a határideje csak ma jár le. (Az igazi siker lett itthon, viszont ez a régi nem. De sebaj.)

Szóval itt is van ez a maci, amit már elég rég készítettem. Ő volt az első játék, amit én varrtam (már itt a blogon egyszer láthattátok is). Egyáltalán nem voltam és nem isvagyok megelégedve vele. Szörnyen suta és helyenként üres a tömése, és pingvin karjai lettek. De azért elsőnek megtette, és szerencsére azóta rengeteget fejlődtem. Jankánál sincs sikere, úgyhogy szegény ott porosodik a játékos kosárban. Azért én néha ránézek, mert mégis ő az én első, kedves játékom. :)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

szerintem ez egy imádnivalóan szép Medve!

hekka írta...

Tényleg nagyon aranyos medve! Én egyszer egy kötött nyuszival jártam hasonlóképp, de csak ki kell várni, hogy eljöjjön az ő ideje! Azóta sokszor előkerül a nyuszkó, biztos a macit is felfedezi majd Janka! :) Köszi, hogy jelentkeztél a játékra! :)

Pampalini Anikó írta...

Ez a maci nagyon klassz! Ugyanúgy megnevettetett, ahogy a lányomnak varrt bocipárna. Ha ránézek erre a macira vigyorognom kell, nagyon édes az esetlensége. Nekem tetszik!!!

Jandó írta...

Köszönöm. Most biztosan örül amaci, hogy ennyi kedves szót kapott (és persze én is).
Hekka, remélem a maci is a nyuszitok sorsára jut, és akkor jobb idők köszöntenek rá. :)