2010. szeptember 22., szerda

Festés újra

Már régebben tervben volt egy újabb anyagfestés, csak valahogy mindig halogattam. Most viszont egy új funkcióban is kipróbáltam, mint ruhajavító és folteltávolító. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, de sikerült. :)

Nemrég túrtunk Jankának egy nagyon klassz nadrágot, aminek az az egy baja volt, hogy sárpacni nyomok voltak rajta, és semmivel sem tudtam kiszedni belőle. Mondjuk már láttam, mikor megvettük, de annyira olcsó volt, hogy gondoltam ezért akárhogy is megéri, majd kitalálok valamit. Ki is találtam, a festés lett a végső megoldás. :) Szép világos drapp nagrág volt, rózsaszín virágokkal, virágos béléssel. Sajnos ezt az állapotot elfelejtettem lefotózni. Ehelyett kapta a khaky színt, ami 'ápol és eltakar' - vagyis remekül befogta az egész nadrágot, és a foltoknak is nyoma veszett. :) Szerencsére a hímzett virágok és a varrások maradtak eredeti színűek, így lányos is maradt. Az egyetlen hátulütője, hogy a virágos bélés is eltűnt. Ami viszont azért jó, hogy legalább ugyanaz a zöld lett, mint kívül. Így aki nem tudja, hogy milyen volt, fel sem tűnik neki a különbség.
Ha már a nadrágot festettem, bedobtam mellé egy kisebb darab molinót, csak a kíváncsisaág kedvéért. Elég szép lett ez is, bár kicsit sötétebb színt kaptt, mint a nadrág. Na de ez is remek, a lényeg, hogy zöld, ami úgyis a kedvencem, úgyhogy jöhet szinte bármilyen árnyalatban.

8 megjegyzés:

Annus írta...

Nagyon jó lett! Valszeg a virágok neylonosak, azért nem fogta be a festék ..szerencsére!!:-)

Julcsi írta...

A következő az lesz, hogy a pólókat fogod batikolni:) Jó úton haladsz a megszállottság felé:)))))

Unknown írta...

Azt hiszem ez a szín szerencsésebb is a szutykos időben! :))

Nóra írta...

Nagyon jó lett, szerintem jobb, mint az eredeti lehetett.

Lepkevár írta...

Szerintem is jobb lett ez a szín, mint az eredeti drapp.

A batikolás pedig nagyszerű dolog! :)

krisz írta...

Milyen jó,hogy a virágok megmaradtak eredeti szinüek!A zöldet én is nagyon szeretem.

Flier Judit írta...

Nagyon helyes, vagány lett így ez a nadrág! Legközelebb, mielőtt visszatennék valamit, erre fogok gondolni :)

Jandó írta...

Köszönöm. De jó, hogy ti is jónak látjátok így. :)

Annus, tényleg szerencse, hogy a virágok maradtak. Kicsit féltettem is őket.

Julcsi, azt hiszem igazad van. :) A batikolástól még kicsit tartok, de már beszereztem többféle színű festéket is.

Dius, hát igen, tényleg jobb lesz. Erre először nem is gondoltam. :)

Nóra, Lepkevár, hát remélem akkor is ez maradna a véleményetek, ha láttátok volna előtte. Bár már én is megbarátkoztam vele.

Krisz, de jó, hogy te is zöld kedvelő vagy.

Judit, köszi. :) Azt hiszem az ilyen foltok még motivációnak is jók, hogy jöjjenek a jobbnál-jobb eltüntetési ötletek.