2010. április 22., csütörtök

Biciklis táska tavaszra várva

Rendelésre készítettem el a biciklis táskám tavasziasított változatát. Ez abból áll, hogy nem kordbársonyból készült, hanem kívül pamut, belül len. Kisebb változtatások is lettek rajta, pl. az alját nem az eddigiek szerint oldottam meg, hanem kapott rendesen aljat és egyben oldal szélességet is. Így kicsit változott a csat helye is, és belülre tettem kulcstartó karabínert. Talán így kicsit praktikusabb lett.
Azt hiszem sokak számára nevetséges, de most használtam először kétoldalú ragasztót. Már megvan elég régen, csak nem jutottam odáig, hogy fel is használjam. Hú, valami nagyon jó dolog, és irtóra megkönnyítette a dolgomat. Ez a fránya bicikli ki akart fogni rajtam, a vékonyabb anyagra nem lett szép a hímzés, és ekkor jutott eszembe a ragasztó. :) Így még jobban is tetszik.


És hogy nehogy azt gondoljátok, hogy csak a táskán látunk biciklit. :)
Jankával nagyon szeretünk bicajozni. Annyira odavan érte, hogy múltkor még a játszótérre sem akart menni előtte, csak mielőbb induljunk. Bárcsak lenne megint jó idő. Nem tudom a budapestiek hogy vannak vele, de mikor ott laktam, nekem nagyon hiányzott a mindennapos kerékpározás. És hiába gondoltam sokszor, hogy majd ott is, akkor is, de nem mertem bemerészkedni a forgalomba biciklivel. Itt egész más, körbetekerhetjük a várost, és csak pár helyen van kisebb nehézség és nagy forgalom. Persze időben se túl hosszú. A Duna mellett meg van végig bicikliút, így el tudunk menni akár 10-20 km-t is. Hát, mindennek van előnye és hátránya is.

15 megjegyzés:

BCili írta...

Nagyon jó lett a táska, látod én meg még sose varrtam táskát! :)
Bringa és pest. Gyerek nélkül simán bárhova forgalomba, de gyerekkel. Most, hogy végre kedvez az idő a tekerésnek csak ezzek megyünk, az autó végre pihen. A környékunk nem vészes, de pont egy főút van mellettünk, viszont ha 2 utcával lentebb megyek a kutya se jön velünk sembe. Na jó az igen :)
Ja és Lili is mutatja, hogy azzal akar menni. Tegnap előtt bringával voltunk.
Jó, hogy Janka elfér előre.

Karina írta...

Baján én is olyan sokat bringáztam! Nekem is van gyerekülésem, megkérem Péteremet szerelje fel, kedvet kaptam, hogy újra elővegyem. A táska szuper!!

Honfi Viktória írta...

A táska egyre jobb és jobb. Nagyon látszik a fejlődés!

A bringázásban igazad van. Tavaly ősz elején kezdtem el ily módon bringázni Somával, de valóban szűkebb a mozgástér itt Bp-en. De azért nem panaszkodom, amennyit mi megyünk bringázni, arra annyi bicikliút is elegendő, amennyi a környékünkön van. :)

eszterda írta...

Szuper lett a bicajos táska! Jó kirándulásokat!!!

Gabella írta...

Éljenek a bicajosok! Nekem se sport, vagy hobbi, hanem mindennapos alapvető közlekedési eszköz. Szerencsére itt a faluban ez általános! Alap esetben napi 7-8 km megvan...

Gabella írta...

Ja, és nem csak jó időben, hanem esőben, hóban is!

Altair írta...

De jó lett a táska! :o)

NeNcsi írta...

Nagyon ügyes vagy, én még soha nem csináltam ilyen jellegű táskát.

Brigi írta...

Nagyon tetszik a táska! Ügyes vagy! :)
De rég ültem már biciklin...Pedig régen nagyon sokat tekertem.

toritextil írta...

szuper lett a táska!! én is imádom a kétoldalú ragasztót ;)
és milyen cukik vagytok :) én amúgy még ilyet nem is láttam, hogy előre is lehet tenni a bicajon a gyerekülést, de tök jó :)

eszembe jutott valami, ezt leírom, mert szerintem aranyos: mikor Tesóm kicsi volt, Apa vitte a biciklin (gyerekülésben), aztán egyszer megszólalt: Apa, most már álljunk meg, elfáradtam! :D

toritextil írta...

Dóri!! Jut eszembe, nem választottál a játékomon!

treb♥retta ® írta...

Nagyon jó lett a táska:)

Jandó írta...

Köszönöm! :)
Cili, milyen bátor voltál, hogy forgalomban is bringáztál. Klassz, hogy ti tudtok bicajozni ott is. Még jó, hogy vannak autómentes utcák felétek. Tényleg jó elöl az ülés, bár először kicsit féltem is tőle. Csak le kellett cserélnem a biciklimet nagy férfivázasra, mert csak arra lehetett rátenni. De már megszoktam ezt is.
Karina, remek, hogy kedvet kaptál te is a tekeréshez. :)Biztos Doma is élvezni fogja.
Honfiviki, örülök, hogy látsz fejlődést. Jó, hogy felétek van bicikliút. Azt hiszem én rossz helyen laktam, mert arra nem volt sehol. :)
Eszterda, köszi.
Gabella, hú, akkor nagyon edzett lehetsz. De hogy még rossz időben is bicajozol, ez ám a kitartás. Hát, arra már én nem vállalkozom.
Altair, Nencsi, Treboretta, köszönöm.
Brigi, hát, néha én is látom, hogy régen sokmindent máshogy csináltam. Bár ez lehet jó is, rossz is. :)
Viki, én se nagyon láttam elöl ülést, ezért féltem is kicsit tőle. De sok szempontból nagyon jó. Lehet, hogy soknak azért van hátul az ülés, mert a női vázra nem nagyon lehet előre tenni. Még jó, hogy sosem voltam igazán nőies tipus. :) Tesód meg nagyon cuki lehetett, jót mosolyogtam rajta. (Megyek is gyorsan választani, már eldöntöttem, bár nem volt könnyű.)

bolyet írta...

Hát igen!Ez a táska nagyon Jandós!Én is bicajozom már egy hónapja...bár kétségtelen ez egyedül megy a leginkább!Három gyerkőccel hétköznap még inkább autózunk.Nagyon kevés az idő és mindenkinek mindenhova oda kell érni!Hétvégén meg kipróbáljuk, hogy megy ez csapatban!Mindenki a sajátján!:-))Kíváncsi leszek!

krisz írta...

Jó kis táska!Nekem nagyon tetszik a himzés rajta,és persze a szinei!
Régen mi is sokat bicikliztünk,még Rékával neki nagyon tetszett.Hannával még nem próbáltuk,talán majd az idén...Jó lenne!