2011. augusztus 24., szerda

Nyomda és festék

Már régóta motoszkált a fejemben valami hasonló ötlet, de csak most került megvalósításra (vagyis most lett készen, mert kiszabva már hónapok óta itt állt).
Egyszerre két dolog is készült, táska és övtáska is. Nem feltétlenül kell együtt lenniük, csak a kis egyformaságuk miatt mutatom őket együtt. A terv az volt, hogy valami teljesen sajátot alkotni. Az anyagok szövésén kívül minden téren sikerült is. :) Saját festésű molinóból készült a táska kívül és belül, sőt, még a pántja is ezekkel együtt lett festve natúr pamut hevederből. Az övtáska kívül saját festésű munkaruhavászon (a molinó is erős, de az extra igénybevételhez extra erős anyagra volt szükség), bélése ennek is molinó. Mindkettő türkiz-barna, mert nagyon szeretem ezeket így együtt.

Na jó, anyagot már sokszor festettem, ez még nem lenne akkora újdonság. Viszont nyomdát most készítettem és használtam így először. Textilfestékkel nyomdáztam, úgyhogy garantáltan tartós a minta, mert vannak ruháim, amire festettem már évekkel ezelőtt, és sok-sok mosás után is változatlan a minta.
Mit szóltok hozzájuk (a képek sajnos nem lettek a legjobbak)?




A táska jó nagy, 40x37 cm, 4 cm mély, a pántja 5 cm széles.



2 megjegyzés:

zazálea írta...

nagyon tetszenek a színek, írtam a FB-on, de itt is rögzíteni szeretném :o)

Jandó írta...

Örülök, hogy tetszik. :) Köszönöm, itt is.