2011. április 15., péntek

Nem unatkozunk

Az elmúlt két nap legjobb eseményei nálunk.

Tegnap vasaltunk Jankával, és olyan rendes volt, hogy kiválogatta a halomból az összes ruháját, és mindet kivasalta (a játékvasalóval). Így gyönyörűek lettek (vagyis szinte ugyanolyan gyűröttek, mint előtte). Nagyon sokat dolgozott, jól el is fáradt. De nem adta fel, szépen összehajtott mindent (vagyis összefogta egy kupacba), és berakta őket a szekrényébe (betuszkolta őket, de legalább a helyükön voltak). A sok munka eredménye, hogy gyűröttebb lett az összes ruhája, mint volt. :) Persze nem akartam elvenni a kedvét, és igazán jól esett, hogy segített.

Ma meg, hogy esett az eső, nem tudtunk kimenni homokozni, ami mostanában a kedvenc időtöltése. Így amég rendezgettem a dolgaimat a szobában, ő csinált magának egy homokozót az előszobában. kiborította a z ültetéshez szánt virágföldet, és mikor észrevettem, már vígan lapátolt. :) Persze mindezt nagy csöndben, ami egy idő után mindig gyanús.

10 megjegyzés:

Edina írta...

Igazán tüneményes gyermek :)

Aledi írta...

Ügyes kislány, mi tagadás. Még jópár évig ilyen "hasznos" a segítsége, de nincs is annál jobb, mint együtt dolgozni :)

Melinda írta...

Nem semmi a kis lányzó! Jó ha van az embernek segítsége. Erre nekem még várnom kell 1 évet minimum. :D

Julcsi írta...

:))))
Édes csillag:)

Tündérlátta írta...

Mennyi idős pontosan a háziasszonyok gyöngye??
És igaza van! Kibabrált a csúnya, nedves idővel!

Szilvia írta...

Igen-igen a csönd mindig gyanús! Ügyes kislány, nemcsak háziasszony, de kertész is! :)

hekka írta...

Ó, ezen jót mosolyogtam! Nagyon aranyos! :)

Eta írta...

Csak vond is be minden munkába, és sokat-sokat dicsérd!:o) Akkor talán néhány év múlva nem fanyalog majd, ha megkéred, hogy csináljon meg valamit. Biztos nagyon aranyos volt, ahogy szorgoskodott.:o)
Kreatív, mint az anyukája. :o))

Mona írta...

Egy újabb "együttmunka", kukk be hozzám! :)

Jandó írta...

:) köszönöm, Janka nevében is. Júniusban lesz már 3 éves.

Mona, köszönöm, hogy rám is gondoltál. :)