2011. február 7., hétfő

Szavak, szavak

A szavak nálunk központi kérdésnek számítanak, mert ahogy régebben már írtam is, Janka nem nagyon beszél. Kb. 1-másfél éves korában elkezdett pár szót mondani, és azóta semmi többet. Mutogatva és a saját nyelvén megérteti magát teljesen, de persze, csak velünk. Még körmondatokt és ok-okozati összefüggéseket is el tud magyarázni így.
Már kezdtünk kicsit aggódni, hogyazért jó lenne, ha beszélni is elkezdene, bár tudtam, hogy ráér, meg ami késik nem múlik... . Ezt mondta a logopédus is, meg az orvos és még sokan mások. Hát jó, már csak abban reménykedtem, hogy mire óvodába megy, beszéljen, hogy megértsék a többiek.
És csodák-csodája, kb. 1 hete teljesen magától elkezdte utánunk mondani azokat a szavakat, amikre úgy gondolja, hogy már ő is tudja. Majd leesett az állunk. Nagyon örülök, örülünk, és látszik, hogy ő is élvezi. Minden nap mond egy egy újabbszót, sőt van, hogy többet is. És már mások is értik.Úgyhogy talán mostmár hipp-hopp behozza a lemaradását.  :)
Az biztos, hogy így megtanulunk értékelni minden egyes szót, és még jobban értékeljük, amink van.

7 megjegyzés:

Unknown írta...

Hát elkeseredni biztos nem kell, a mi lányunk is így kezdte. Sokáig nem beszélt, majd kb. 1 hónap alatt behozta a lemaradását, még a versikéket is el tudta mondani, amit addig csak mi mondogattunk neki, de ő meg sem szólalt. Úgy látszik vannak ilyen gyerekek, akik regisztrálják a dolgokat, majd, ha itt az ideje megmutatják tudományukat. Így 4 évesen, meg be sem áll a szája. Mindig van valami mondanivalója!

Jandó írta...

Szilvia, milyen érdekes, hogy 1 hónap alatt behozta a lányod a lemaradást. Hú, és hogy még versikéket is mondott. Gondolom nálunk is úgy lesz, ha egyszer elkezd beszélni, be nem áll majd a szája. :)

Aledi írta...

Biztos lehetsz benne :) Az én gyerekeim sem siették el, és sokáig nagyon selypítettek is, na de most... :)))

Unknown írta...

Igen a selypítés nálunk sem maradt el, volt Szüszü a szárkány! De olyan kis aranyos volt, és most nyáron, az egyik napról a másikra elhagyta a selypítést is. Most már tökéletesen beszél, de sokszor túl sokat!

cskata írta...

nem hiszed el,h pont erről írtam ma délután a babás blogomban. :) És olyan jó, hallom Tőletek ezt,mert engem is folyton nyaggatnak a kérdéssel,h beszél-e már. pedig Levi még csak másfél.
itt olvashatod: http://kishercegem.blogspot.com/2011/02/disziz-es-egyebek.html
puszi a Lányod beszédes pofijára! :)

zitakiss írta...

Lehet hogyha úgy tennél mintha ezeket a jeleléseit nem értenéd, ekkor talán a beszédet használná. Zita

Jandó írta...

Bocsánat, hogy csak ilyen későn írok.
Aledi, Szilvia, köszi. Hát, várok akkor türelmesen. :)A selypítés egy darabig tényleg vicces tud lenni.

Kata, ne is törődj az ilyen kérdésekkel, megjegyzésekkel. Látod, Levi még nagyon ráér. :) És azt hallottam egyszer a rádióban, hogy a későn beszélő gyerekek nagyon okosak lesznek. Sok információt szívnak magukba, mert nem saját magukkal és a mondandójukkal vanak elfoglalva. Na remélem így lesz.

Zita, köszi a tanácsot. Már próbáltuk, de azt hiszem Janka nem a lusta vagyok beszélni típus. Neki tényleg nem megy, mert nagyon is akarja. Ha nem értem, mert tényleg nem értem, képes teljesen elkeseredni, és ezerszer elmagyarázni uygyanazt, amennyire csak tudja.