2010. december 7., kedd

A mohair és én

Még régebben kaptam ezt a nagyon puha és finom rózsaszínű mohair fonalat. Nagyon tetszett, de mivel szinte csak a pamutot bírom elviselni magamon, rögtön tudtam, hogy ebből magamnak nem készítek semmit. Azt viszont  nem tudtam, hogy valamilyen allergiát is kihoz (bár a millió dolog mellet ez is elfér). Miközben horgoltam, pár perc után elkezdett viszketni az orrom, és szép sorban mindenem. Hát, elég mókás volt. :) Így kb. olyan ütemben készült, mint a Luca szék. De azért elkészült. Érdekes, mert nagyon puha, szinte cirógat, de mégis kicsit szúr.

Ó, és hogy mi lett belőle? Hát nyakmelegítő. Bőven körbeér egy felnőtt nyakat is. Yoolee szivecskés gyurma gombjával záródik, ami feldobja az egészet.





Nincsenek megjegyzések: